A címet sorozatindító szándékkal adtam, össze is foglalom pár szóban, hogy miért. Egy ideje elképedéssel figyelem, hogy mennyire rossz kép él az emberekben a piacgazdaságról, a szegénységről, a munkáról és a bérekről. Lehetne itt szoci reflexekről ömlengeni, a lényeg azonban az, hogy a kapitalizmus zászlaja alatt időnként elveszik annak lényege, és erre próbálok néhány sarkos példán keresztül rámutatni.

A mai saváradat az LÉLEK-ről szóló indexes cikk kapcsán merült fel bennem.

Tényleg csak kulcsszavakban: A LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelki segítségnyújtási és Egzisztenciateremtési Közösségi) program hajléktalanak biztosít munkát, lakhatást,
mentorációt. Akit érdekelnek a részletek olvassa el a cikket, bár számomra egy picit agymosás jellegű a hangvétel.

Szóval, hogy valahonnan elkezdjem, a cikk úgy fogalmaz, hogy a LÉLEK segít talpraállni a program résztvevőnek, amivel én rögtön vitatkoznék. Most azon túl, hogy mennyire kínos ötlet már LÉLEK-nek hívni egy programot, én nem hiszem, hogy ez bárkit is talpra állítana. Ugyanis az ember, aki a talpán áll, nem szorul rá mások pénzére és jóindulatára. Az a nagy igazság barátaim, hogy önbecsülést és segélyt adni egyszerre lehetetlen, így aztán kitalálták, hogy segélyt adnak, de munkának csúfolják.

Olvassuk csak mit mond a programban résztvevő Károly a munkakörülményeiről:

"Reggel hat negyvenkor indulunk innen a szállótól, bemegyünk a munkahelyre. Mindenki utcaseprő. Elosztanak körzetekre, kinek hova mondják, oda megy. Hétkor kimegyünk, egyig dolgozunk. Egykor leadjuk a szerszámot, utána bejövünk, fürdünk, beszélgetünk."

Ami szerintem mindenkinek szemet szúr, az a "mindenki utcaseprő". Emberek, ez egy alibi-meló. Ti is tudjátok, én is tudom, talán csak az a szerencsétlen nem tudja, aki a seprűt markolja. Először is, ez sajnos akkor is alibi meló, ha komolyan végzik. Értem én, hogy a munka nemesít,de sajnos az igazi kapitalista világban - elég csak a nyugati szomszédunkhoz átruccanni - ez egy réges-rég gépiesített folyamat.
Másrészt alibi meló, mert gyerekek, ha én random átmegyek a parkon, a nap bármely szakában, a hét tetszőleges napján, de ti mindig a padon ültök, az faszverés, nem munka, ugye ti is tudjátok?

(Nota bene, csak a sztori kedvéért: ebben a parkban és ezektől az emberektől láttam először és utoljára, hogy valaki ülve próbál gereblyézni. Komikus látványt nyújtott, de a mai napig azt gondolom, hogy ez a kétkezi munka megcsúfolása volt)

A másik, ami kissé meglepett - bár inkább csak fejbólintással vettem tudomásul - az az úgynevezett "munka"idő. Idézőjelben, mert idézőjel nélkül ránk talál szakadni a plafon,

barátaim. Héttől egyig az négy óra, tesó, nem több, szaros négy óra. Ha nem gyújtasz rá egy cigire, nem eszel egy szendvicset, ha nem ücsörögsz a padon egy fél órát, akkor talán
tényleg annyi. De akinek kétségbeesetten szüksége van a pénzre, az nem négy órát dolgozik, kedves Károly, javaslom, ha megteheti, böngéssze már egy kicsit a munkahelyi terror blogot, csak úgy beleszagolni, hogy hogyan korbácsolják a tízórázokat a való világban.

De minek hajtani, ha az ember bruttó nyolcvanezer forintot kap, négy órai melóért?

(Ha már itt tartunk, kedves józsefvárosi anonim elöljáró: Elment az a kib***ott józan eszed? Ha nyolc órára számolom ki ezt a bért az bruttó százhatvanezer... egy utcaseprőnek?

Ne értsen félre, tekintetes uram, én nem sajnálom tőle, de tetszett már mondjuk TESCO árufeltöltőkkel, vagy gyorséttermi munkásokkal beszélgetni mostanában?)

De megintcsak, minek hajtani, ha az ember albérlet és rezsi címen 3000 forintot fizet összesen havonta? Hölgyek, urak, itt van a játékpépnz a buliban, innen nincs hova hátrálni, nincs kinek, és legfőképp miért érvelni. Háromezer forint, az ugyanis nem pénz. És itt most nem is arra gondolok, hogy a tizennégy férőhelyes programba hatvanegy millió forintot invesztáltak a mai napig, pedig édes a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy egy delikvens több, mint 121 év alatt hozhatná be a pénzt, amit ráköltöttek. De ami igazán bánt, az az inkorrekt, álságosan őszintétlen átverés, ahogy a progamban résztvevőt, meg az állampolgárt a langymeleg szarral kenegetik, hogy de hát ez lakbér, és ezt fizetni kell, és így szoknak hozzá a valódi élethez. Kérdezném, milyen való élet? Egy albérlet ötvenezer forint, plusz rezsi, valamint kaúció, csókolom. Milyen háromezer forint az istenért? Mi az? Hat sör? Két mozijegy? Egy óra squash vagy bowling? Te ezzel jöttél ki öcsém a placcra, elmesélni, hogy fizeted a kéródat? Nem, nem fizeted. Én fizetem, meg a többi kepesztő szerencsétlen. Mondjuk ötvenezerből kifizetsz hármat, negyvenhetet meg nem, mert az segély! A munkád reálértéke, körülbelül nettó 10-15 ezer forint havonta. Amit mellé kapsz az segély. És amikor büszkén újságolod, hogy félre tudsz tenni, akkor azért tudsz, mert a segély fizetésed jó háromnegyedét nem vonják le a lakhatásodra, mert azt is segélyben kapod.

Itt vége is lehetne az eszmefuttatásnak, eldurrogtattam a patronokat, mehetek hát aludni. De azért a delikvensekről is kiderül ez-az a beszélgetés során: ami először is nagyon meglepett (hányszor írtam le ezt a szót ebben a posztban, tiszta kinder überraschung eső van itt), szóval meglepett, hogy mindenkinél csak úgy csörgött a telefon. És mivel hajléktalanokról van szó, gondolom mobilról beszélünk. Azért álnaívan feltehetem a kérdést ugye, hogy amikor az aluljáróban a táblákon éhhalált tetszenek emlegetni, akkor is ott van a zsebben a mobil? Ugyan minek? Biztosan nem lett volna jobb helye a pénznek?

A második érdekes mondat a számomra a következő volt, a fent említett Károly bírta kipréselni magából:

"Megmondtam neki [a program igazgatójának - Bona] is: én azt nem fogadtam meg, hogy nem iszom. Én azt mondtam, hogy ittam, iszom is, meg inni is fogok, de nem úgy, mint eddig."

Csak annyit mondok, fura ez a nagy önérzetesség, barátom. Amikor az ember a nullán áll, és valaki segítő kezet nyújt, akkor abba a kézbe nem a feltételekkel telerótt lapot szokták odaadni. Ha a pénz, amit költesz a tiéd, azt csinálsz vele, amit akarsz. De ha nem, akkor bizony, hogy feltételekhez van kötve. Az persze nem Károly hibája, hogy a program vezetője nem kérte az alkoholizálás mellőzését, mert inni nyilván elengedhetetlen része a talpraállításnak.

Szintén Károlytól emelném ki azt a részt, ahol arról beszél, mit szeretne dolgozni. Károly, mivel a kőműves szakma túlságosan terheli a térdeit, kertészetbe szeretne menni.

Ezzel persze vitatkozni nehéz, a rokkantak országában nyilván lesz egy doki, aki rábólint, hogy Károly, ha maga csak ránéz a malteroskanálra, le kell vágnunk tőből mind a két lábát. Kertészkedjen hát egész nap, mert azok nyilván üldögélnek egész nap, nem terhelik azok a térdeiket, ó dehogy.

Nem értik, nem látják, hogy ez nem választás kérdése? Dolgozni akkor lehet, ha igány van rá, ha megjelenik a kereslet, ami majd felszívja a munkaerőt. Komolyan, ki hallott olyat '90 után, hogy valaki lejelenti a hatóságnak mit óhajt dolgozni?

Persze mire Károly oda jut, már egy másik garnitúra lesz hatalmon, akik szintén fognak koncot vetni. Károlynak, vagy másnak, nekik teljesen mindegy.
Mindegy ki adja kinek, csak ne kelljen segélynek hívni. Mert akkor ugye nem is kell megköszönni...

Igen, igen, igen, végre újjáéled Magyarország talán legnagyobb hatású és (egykoron) legnagyobb látogatottságú blogja. Valami történik, csekkoljátok:

www.bombagyar.hu

Mindig is lelkes Tomcat fan voltam, nem mindig szerettem, de egy jelenség, basszus.

A Bombagyár után vártam, hogy hogyan alakul a Bombahír sorsa. Nagy csalódás volt az elején a béta-béta-béta verzió az MTI hírekkel, és nagy csalódás volt a vége a mai napig kint lévő június végi Üllői úti baleset fényképeivel. Mer' ez azért nem az a hír, aminek hat hónapig kint kell lennie, lássuk be. Tökre felpörgetett a Tomcat - Ágoston - Bakács vita, a folytatás hiánya azonban kiábrándító.

Amikor a vélemény rovatba nem érkezett semmi Tomcattől és Blogintól már sejtettem, hogy bukta van. Hála az égnek sikerült kimentenem TC búcsúcikkét mielőtt valaki törölte.

Kérdés, hogy mi lesz most: Tényleg lesz droidzona.hu? Vagy újjáéled a Bombagyár? Esetleg valami teljesen más, teljesen új? Mondjuk a Bombagyárba belekalapolt szerver / kamera / mindemár után szerintem megérdemelnék az ex-gyárlakók.

Eddig húztam a bekezdést, alant a cikk, enjoy :-)

"Hogy mi közöm nekem a Bombahírhez? Semmi!

.

2011. szeptember 12. hétfő, 21:13 Tomcat

.

Magukat jól tájékozottnak tartó egyének - köztük a Bombagyár blog egykori
olvasói - abban a tévhitben élnek, hogy a Bombahír főszerkesztője én vagyok.
Szeretném eloszlatni ezt a tévedést: nekem a Bombahírhez már jó ideje nem sok
közöm van. S tekintsük át ennek okait is.

Nem túl nagy öröm beismerni, hogy egy nagyívű projekt kudarcot vallott, még
akkor sem, ha nem én vagyok ezért a hibás. De sajnos a Bombahír, legalábbis az
általam elvárt szakmai nívót tekintve, jókora kudarc. Az okok pedig roppant
prózaiak, s ennek belátásához tekintsük át e szerény hírportál történetét.

A Bombahír kvázi-elődje a Bombagyár közösségi blog volt, amely 2007 és 2009
között a nemzeti radikális szamizdatmédia-világ egyik fontos tagja volt. Napi 10-15
ezer olvasóval a legolvasottabb magyar blog címével büszkélkedhetett. Ezt a szép
számot annak ellenére sikerült elérni, hogy gyakorlatilag egy fillér nélkül
működtünk, a balliberális média folyamatos össztüzében, és így valósítottunk meg
heti rádióműsort, filmklubot, emléktábla-helyreállítást és megannyi hasznos
dolgot. Több oknyomozó riportot is készítettünk, illetve videóriportokat
forgattunk. Régi tervünk volt, hogy egy napon hírportállá fejlesztjük magunkat,
de ehhez sok pénz kellett volna, az pedig nem volt. Ám egy napon ez is
megváltozott egy befektetői körnek köszönhetően. Ajánlatot kaptunk, hogy hozzuk
létre a Bombahír hírportált, s biztosítottak hozzá egy nem túl jelentős, de
bizonyos szintig elégséges anyagi keretet. A Bombagyár többek között ezért szűnt
meg 2009 őszén, hogy 2010 elején elindulhasson a Bombahír a jelenleg is látható
formában.

Nagyon lelkesen láttunk munkához, hiszen az anyagi keret lehetővé tette, hogy
újságírókat vegyünk fel, és valóban színvonalas munkát végezzünk. Volt pénz
vidéki riportokra, felszerelésre, miegymásra, kaptunk szerkesztőséget,
számítógépeket is. Felvételt hirdettünk írni tudó egyének számára, kidolgoztuk a
szerkesztőségi munkarendet, megkezdtük a munkát. És itt jött a meglepetés.

Ugyanis hiába minden pénz és jószándék, az újságírónak jelentkező emberszabásúak
99,9%-a tökéletesen használhatatlan, elemi helyesírási problémákkal küszködő,
használhatatlan analfabéta volt. Volt olyan hét, hogy negyven (!) új kolléga
kezdett a Bombahír szerkesztőségében, és egytől egyig képtelenek voltak akárcsak
egy mínuszos hírt is megfogalmazni. Fogalmuk sem volt a politikáról, életükben
egyetlen újságot nem olvastak, egy tévéhíradót sem láttak. Gyakorlatilag most
jöttek anyu szoknyája mellől. És ne tizenhat-tizenhét éves kis nyikhajokat
tessék elképzelni, hanem harmincas éveik körül járó embereket, akik közül nem is
egy komoly(nak hitt) lapnál dolgozott korábban. Volt köztük olyan is, aki egy
országos bulvárlap főszerkesztője volt. Egyszerűen elképesztően ostoba,
fejlődésképtelen, sőt, életképtelen droidok leptek el bennünket, akiket még egy
csőtöréshez sem lehetett kiküldeni tudósítani, mert ha nem tévedtek el az
odavezető úton, akkor akkora baromságokat hordtak össze, durva helyesírási
hibákkal tűzdelve, hogy még a szerkesztőségi számítógép is sírva fakadt. S ez
még hagyján, de nagy részük olyan egyszerű utasításokat sem tudott követni, mint
például: "Ha még egyszer meglátom, hogy egy másik hírportálról copypaste-elsz
egy cikket, és ezért magyarázkodnunk kell, ezzel a lópatkoló csavarkulccsal b*szom
szét a gyökér fejedet!" Ez persze nem az alaphang volt az újoncokkal szemben,
hiszen előtte próbálkoztunk szép szóval, segítséggel, sőt, fizetésmegvonással is,
de egyik sem hatott. Igen, inkább beletörődött az istenbarma, hogy hó végén egy
fillért sem kap, de akkor sem figyelt oda a helyesírására, és továbbra is lopta
a cikkeket. Pedig még egy rézuszmajom is aránylag hamar megtanulja, hogy ne
csinálja azt a dolgot, amiért elveszik a napi banánját. Lehet, hogy
rézuszmajmokat kellett volna felvennünk.

S hány olyan érkezett, aki azt hitte, ő valamiféle őstehetség, mert egyszer anyu
megdicsérte az írását! Ezek azt hitték, újságírónak lenni azt jelenti, hogy beül
a szerkesztőségbe, jól megírja a magánvéleményét valamiről, titkárnő szalad a
forró kávéval, elcseveg a kollégákkal, szerkesztőségi autóval hajt mindenhová,
mindezért pedig hatalmas fizetést kap, és mindenki el lesz ájulva tőle. Aztán
amikor kiküldtük az első helyszíni tudósításra, rendszerint vissza sem jött,
vagy lamentált egy sort, hogy hogy képzeljük, hogy őt ilyen alantas feladatra
fogjuk, és nem láttuk többé. Olyan is volt, hogy egy fesztiválra akkreditációval
kiküldött munkatársunkat a detoxból küldték haza, s egy sort sem írt, viszont
elérte, hogy feketelistára kerüljünk a szervezőknél. És még sokáig sorolhatnám.
A vége az lett, hogy a három-négy alapító tag, akik alapvetően újságírással
szerettünk volna foglalkozni, egyre inkább egy kisegítő iskola
gyógypedagógusaiként funkcionáltunk, töviről hegyire kénytelenek voltunk
átolvasni és korrektúrázni minden egyes megjelent cikket, illetve ezredszer is
szájbarágni a rézuszmajmoknak az egyébként írásban kiosztott szerkesztési,
stilisztikai alapelveket, valamint hogy a golyó LY, a bója viszont J. Borzalmas
mennyiségű pluszmunkát végeztünk, de hiába.

Ilyen körülmények között minőségi munkát végezni nem lehet. Többször javasoltam,
hogy alakítsuk át a Bombahírt hírbloggá, amelyen csak napi 4-5 cikk jelenik meg,
de az színvonalas, és rúgjuk ki az analfabétákat, de ez nem talált
meghallgatásra. Egy darabig még csinálgattam a videórovatot, de most már arra
sincs pénz, mert lehet ugyan szarból várat építeni, de sokba kerül a fenntartása.
A befektetők pénze elfogyott, a beígért hirdetésszervező csapat sosem állt soha
a helyzet magaslatán, és a Bombahír jelenleg olyasmi, mint egy alapvetően
működőképes, de a világűrben irányítás nélkül sodródó űrhajó, amelyben lelkes
rézuszmajmok nyomkodják a szép, színes gombokat. Ezek már az értelmesebb majmok,
akik megértették az összefüggést a banán megvonása és a tiltott cselekmények
között, a többi éhen halt. Sem Blogin, sem én, sem más régi bombagyárosok nem
tagjai igazán már a stábnak, bár az írási jogunk még megvan, és az a csodálatos
demokratikus elv is él még, amely szerint a Bombahír tiszteletben tartja a
véleményszabadságot. Ezért írhattam meg ide, hogy miért nem írok már ide. Nagyon
sajnálom ezt a remek kezdeményezést, és fáj, hogy ez lett belőle. S még jobban
fáj, hogy másfél év alatt még pénzért sem lehetett tíz értelmes embert találni,
akikkel sikert érhettünk volna el. "

Millió meg egy dolog jut eszembe a világválság kapcsán. Törlesztőrészlet CHF-ben, munkanélküliség, nyomor, Európai alkonya. De ha ki kell választanom egy szimbólumot, akkor Bernard Madoff, senki más.
Minden amit tett híven tükrözi a kívül csillogó, belül rothadó modern gazdasági rendszert. És amikor Borsodban a paraszt bácsi nem érti, hogy aszály és kártevők híján mitől omlik össze a világ, hát igaza van.

Pedig Madoffnak semmilyen magyar vonatkozása nincsen, mármint leszámítva azt, hogy a pénz amit elcsalt kábé megegyezik a Magyarország éves költségvetésével. De nekem ő a csúcs, a probléma reprezentánsa, a kés hegye. Abból, amit tett tanulni kell, és hangozzék bármilyen banálisan örök mementóként kell kezelni. vagyis kellene.

Nem akarom unalomig elemezni az ügyet, egyrészt mert sokan megtették, másrészt mert az csak véletlen, hogy pont Madoff követte el a bűncselekményt, ami tulajdonképpen egy gigantikus pilótajáték volt. És az is csak véletlen, hogy egyedül ő ül börtönben.

Ezt a csalást ugyanis egy új világszemlélet tette lehetővé, és akik ezt az emberek tudatába plántálják, nem ülnek börtönben. Ők a lufiemberek, akik egész életükben lufikat gyártanak. Lehetnek gyártulajdonosok, és kopottas negyvenesek is, mert a szemléletük a bántó, nem a személyük.
Megvan az, amikor egy 10 éve nem látott ismerősöd megkeres, és élénken érdeklődik hogyléted létedről? Naugye. Aztán leültök egy kávézóba, te közös emlékeket idéznél fel, ő meg hirtelen termékekről, kötvényekről, gazdasági függetlenségről, és egy soha vissza nem térő alkalomról beszél. Az első alkalommal hallgatsz. A másodiknál felállsz, és egy szó nélkül kisétálsz, a harmadikra pedig el sem mész.

De persze a hülye te vagy. Lúzer, aki dolgozni akar. Ostoba és szűklátókörű barom vagy, aki nem éri fel ésszel, hogy most épp a paradicsomba akartak neked jegyet adni. Hogy hiszi-e a másik? Persze, hogy hiszi, testestül-lelkestül az új rendszeré.

Piócák ezek barátom. Ügyeskedők, mint akik a postán a sort meg nem látva odafutnak a pénztárhoz, ami épp most nyílt meg. Vallásuk, hogy mások  szorgos munkájából, aprópénzé váltott emberi kapcsolataiból kell megélniük, miközben ők egy irodában ülnek laza és roppant fontos üzletember benyomását keltve. Sosem érik ezt el, örökre csórók és számkivetettek a saját közegükben. Aztán kiutaznak Angliába és annyit hallasz, hogy nagyon jó állásuk van egy étteremben vagy mosodában. És tolják a facebookra izomból az okosságot, hogy ők végig ezt akarták, szegény ti akik ott maradtatok. Nem baj, legfeljebb büszkén mosogatja a koszos edényeket, míg rájön, hogy az idő száguld vele.

Miközben a korábban lesajnáltak egészen jól boldogulnak. De ők is érzik ezt? Vagy benne cseng azért a fejükben, hogy valósítsd meg önmagad, és nagyobb autó kell, és presztízs telefon? Egy részük valóban hajlandó lúzerként látni saját magát, a másik meg szarik az idiótákra. Érti, tudja mennyit ér, és hogy hol a helye, és adj neki öt évet, meg is találja. De ez az írás nem nekik szól, hanem a bizonytalanoknak.

A munkával összerakott pénzed a tisztességes pénz. Az, hogy nem nevetnek össze a hátad mögött, és nem húzzák tőled a szájukat az emberek, az a te gazdagságod. Hogy a kiszámíthatóság amire építesz engedi, hogy lakást vegyél, hogy családod legyen - az a te jövőd.

Minden mást hagyjunk meg csalhatatlan csalóinknak.

Nekem tényleg semmi bajom azokkal, akiknek balra húz a szíve. Szívesen beszélgetek (vitatkozom) velük, érdekel, hogyan látják a világot, még akkor is, amikor szerintem rosszul. Mondom, nem vagyok helikopter a kombájnok között, végül lehet, hogy nekik lesz igazuk.

De egy dolog egy politikai oldalhoz tartozni, és más civilnek lenni, és alulról szerveződni, hé!
Értem, hogy a politikától megcsömörlött, politkust helyből az anyjába elküldő választók között jó lenne civilnek látszani, de ti, akiknek 'nem tetszik a rendszer', na ti nem vagytok azok.

Elmondom szépen kronológiailag mi történt. Nem lesznek pontos dátumok, nem ez a fontos, csak a logika, ami mentén építkezik.

Először is megjelenik Gyurcsány csocsózós, kocsmában bratyizós indexes videója, amiben elmondja, hogy az MSZP kommunikációja öreges és régies, bezzeg a Fidesz úgy nyomul, mint az Apple. (Ami szerintem hülyeség, az Apple sokkal dizájnosabb :-)

Mesterházy - tudatosan vagy sem, nehéz megmondani - kiszélesíti a balhét, és pontosan a fenti videóra hivatkozva.

Megjelenik a nem tetszik a rendszer című videó. Egyrészt ugye videós szempontból elég profi anyag, a hangzás rendben van, nem tűnik civilnek. De éppen lehetne, csak ugye elég erősen tercel Gyurcsány fiatalos és lendületes, na meg persze borzasztóan politikementes új pártjának a hirtelen aktivizálódására.

Majd szombatra (civil!) tüntetést szerveznek a 'nem tetszik a rendszer' hívek. És láss csodát ugyanebben a pillanatban Gyurcsány kiszakad és megalapítja a pártot. Megalapítja? Dehogyis. Beül egy már készen lévő báb pártba, amelynek - saját szavaival élve - 'lecseréli az alapszabályát, vezetőségét és nevét'. És ez olyan életszerű ám, hogy volt egy pártocska véletlenül, Gyurcsány meg besétált, hogy neki pont egy ilyen gazdatestre volna szüksége. Micsoda véletlen egybeesés.

Nekem semmi bajom azokkal, akiknek balra húz a szíve. De birkák ne legyenek; ne csináljanak magukból hülyét, és engem különösen ne nézzenek annak, mert ettők okádhatnékom van. Ez egy tökéletesen megszervezett kampány, egy régesrég megkomponált ántré.

A civil szféra megerőszakolása és elkurvítása pedig ahhoz fog vezetni, hogy az emberek a civil kezdeményezésben éppen annyira fognak hinni, mint a politikaiban. Pontosan az az erő tűnik most el, aminek váltania kellene a rendszert, ha már egyszer nem tetszik.

Mert emberek, tegyünk már egy próbát. Az eredmény itt és most nem igazolható, de mondjuk év végére illetve a következő év elejére igazolható lesz. Tessenek lájkolni a 'nem tetszik a rendszer' facebook csoportot, meg mondjuk felkerülni a levlistájukra. Ki fog hamarosan rájuk, mint kormányváltó tömegre hivatkozni? Ki fog az e-mailcímükre szigorúan civil meghívót küldeni?

De az is egybeesés lesz, ne aggódjatok. Hiszen a civilek önként, és naív hevülettel másznak bele a manipuláció szarral teli üstjébe.


Nekem semmi bajom azokkal, akiknek balra húz a szíve. De a hülyéket nem szeretem.